Life: WTF? :)

Hetek óta akarok írni: bármiről, csak hosszú legyen. :) Na jó, ez így nem igaz, múlt hét szerda óta akarok írni, mert akkor írtam meg a tavikacsák rövid történetét, és azóta írhatnékom van. Hogy miért pont erre a blogomra, és miért nem a bármelyik másikra, arról fogalmam sincs...

A bejegyzés megírásától azt várom, hogy egy kis időt szánok végre arra, hogy a káoszt felszámoljam a fejemben, szóval ha lesznek érthetetlen, homályos részek, akkor sorry: ez a bejegyzés nekem, magamnak szól - viszont nem akartam, hogy elvesszenek ezek a gondolatok. :)

Na szóval, a helyzet a következő: Most 2011. októbere van, én hozzávetőlegesen három hónapja eszeveszetten tudom azt magamról, hogy én márpedig Új-Zélandra fogok menni dolgozni. Ezzel keltem, ezzel feküdtem az elmúlt hónapokban minden egyes nap, és ami még durvább, hogy meg mertem volna rá esküdni, hogy nem létezik a világon olyan dolog, ami ebben megingathatna.

Múlt hét végén volt egy Janda, ahol egy kalandos-eltévedős péntek este után szombaton nekem szegezték a kérdést, hogy biztosan megyek-e, és az én válaszom erre az volt, hogy nem. És azóta káosz van mindenben, amivel kapcsolatban eddig biztos voltam. :)

Az első és legfontosabb ilyen dolog az maga az Új-Zélandra való utazás. Én ezt hónapok óta tervezem, dolgozom rajta, és biztos voltam benne, hogy én EZT akarom, és nem itt maradni és világot látni, és embereket megismerni, és bölccsé válni. Aztán most picit olyan, mintha kiderülne egyik pillanatról a másikra, hogy ahhoz, hogy bölcs emberekkel találkozz, nem kell elmenni a világ másik felére, ahhoz, hogy megvalósítsd önmagad, nem kell elmenni a világ másik felére - mindent lehet itthon is. Közel a családhoz, barátokhoz, mindenhez. Kicsit így érzem most. És ez rossz. Az a rossz, hogy ezt a dolgot fel kellett ismernem, és találkoznom kellett vele, még mielőtt az utazás egyeltalán elkezdődött volna. A fenébe is, ez lett volna az utazás célja... :D

A második dolog, az a kapcsolatok-párkapcsolatok kérdésköre: amíg az ember fiatal - legalábbis én -, addig csak élt bele a nagyvilágba. Könnyű úgy sok éves párkapcsolatban lenni, ha nincs célod, nem látod és nem is célod látni, hogy hova tart a dolog; tart-e valahová. Eddig ez volt: Jó veled, jó velem, legyünk együtt. Egyszer azt mondták nekem, hogy "nem tudom megígérni, hogy mi lesz holnap, csak azt tudom megígérni, ami ma van". Lefordítva: nem tudom, hova tart, de most jó, szóval legyen. Most rákényszerültem, hogy ezen a dolgon elmélázzak, és azt vettem észre, hogy tervezni kezdtem, kerestem a lehetséges jövőképeket, a "milyen lenne, ha?", meg "és ez így és így működne?" és hasonlókat: olyan dolgokat, amiket eddig sohasem. És ez furcsa. :)

Hát, ettől nem lettem okosabb. :) Inkább leülök az ágyamra meditálni - apropó, most még a Bikszádiban lakom, és az ork most költözött be alánk (majd 5 év múlva, amikor ránézek a blogra, ennek lesz jelentősége :D)